Rendszeres olvasók

2012. szeptember 6., csütörtök

Augusztus teli izgalmakkal

Jó régen volt az utolsó bejegyzésem. Az augusztusunk pillanatok alatt elröpült. Hazajöttek a gyerekek Békéscsabáról 5 hét nagyszülősködés után. Leírhatatlan érzés volt újra látni, fogni, hallgatni, nézni őket. Most úgy alakult, hogy közben nem is találkoztunk velük. Nem terveztük ilyen hosszúra, de ez lett belőle. A gyerekek ezt egyáltalán nem bánták, nagyon szeretnek Békéscsabán lenni. Csak anyukámék fáradtak el rettenetesen, már nem fiatalok ők sem. Nagyon büszke vagyok rájuk, hogy ennyi hétre bevállalják az unokákat!!!
A két nagy táborban is volt Gyomaendrődön, utána meg családilag nyaraltunk Balatonon. Fényképeket később mutatok, mert én nem tudom letölteni, a férjem pedig egy kórházi ágyban fekszik 10 napja. Leesett ugyanis, és eltört a kulcscsontja, meg öt bordája. Szegény, jó nagyokat jajgat. Így egyedül vezényeltem le három gyerek iskolakezdését. Hihetetlen, de Gézu is elsős lett. Panni másodikos, Peti harmadikos. Reggelente három terembe rohangálok. De minden jól megy. Elhatároztam, hogy csinálok egy táblázatot, mert ennyi gyerekről már megjegyezhetetlen a teendő, információ. De legalább most nem hagytuk itthon az iskolatáskát, mint két éve Petinél!!!!

Augusztus hetedikén Peti kilenc éves lett, erről van fotóm:


Nem sok alkotás került ki a kezeim közül augusztusban, de van pár elmaradt dolgom is. Amint lesznek képek, mutatom őket.

4 megjegyzés:

  1. Hát a férjednek jobbulást!
    A gyerekek hű de megnőttek,biztos nagy élmény lehetett nekik vidéken nyaralni ilyen sokat?
    Milyen tábor volt Gyomaendrődön????

    VálaszTörlés
  2. Férjednek jobbulást, neked kitartást:)

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a szép gyermekeidhez. Nem irigyellek, csoda, hogy mindent számon tudsz tartani. Az én unokámék Szeghalmon laknak / csak megkapta a szememet a táborhely neve/. A férjednek mielőbbi gyógyulást.

    VálaszTörlés
  4. Nem unatkoztatok, az biztos. Jobbulást a pàrodnak, mielőbbi felépülést!

    VálaszTörlés