Rendszeres olvasók

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bélyeg. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bélyeg. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 22., péntek

Postás-bélyeges bejegyzés

Május elején voltunk az állatkertben, amiről mutattam is fotókat. De akkor nem említettem, hogy mi tulajdonképpen Az életre kelt bélyegek rendezvényen voltunk. A Magyar Postának ez volt az idei családi napja. Nagyon jól szórakoztunk, rendkívül jó programok, feladatok voltak.

Ilyen postaládák sétáltak az állatkert területén:


Belépéskor kaptak a gyerekek egy-egy menetlevelet térképpel, tollal, kérdéssorral. Ez alapján hét állomást kellett fölkeresni, ahol mindenfajta érdekes feladatot lehetett megoldani. Volt állatokkal, postával kapcsolatos feladat, az egyik helyen például olyan közmondásokat kellett kitalálni, amiben valamilyen állat szerepel (Fürge, mint a gyík) , máshol helyesen kellett borítékot címezni. Miközben felkerestük az állomásokat, jól meg kellett néznünk az ott lakókat, illetve elolvasni a leírásokat, mert volt egy kérdőív is.  Az egész állatkert papírokkal rohangáló gyerekekkel volt teli, mindenki lelkesen kutatta az állomásokat, információkat. A szülők is. Ha az állomáson jól teljesítettél, kaptál bélyeget.


Ezek voltak a kérdések (Peti & Panni töltötte, Géza nem):


A jegesmedve melletti állomáson macit kellett rajzolniuk, ez volt a Maci pacni feladat:


Ha ezek megvoltak, kaptak uzsonnát és ajándékokat: pólót és sapkát.


Ott volt a Meseposta is, ezt sem hagyhattuk ki. Mikuláskor voltunk már a Mesepostán, azt itt mutattam. Itt bélyegtervezés volt, meg más aranyos feladatok, amiket aztán választható bélyegekkel jutalmaztak.
Gézu majmos bélyeget tervezett:



Volt elsőnapi bélyeg is! 
Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője mesélt a gyerekeknek & felnőtteknek az állatkert és a posta kapcsolatáról. Sok állatot postán adnak fel az állatkertnek a világ másik végében. Mögötte voltak a bélyegek, azt leplezték utána le.


Ragadozó madarakról adtak ki négy új bélyeget. Szemléltetésképpen az egyik gondozó odahozott egy réti sast, mesélt a szokásairól, mit eszik, hol él:


Megvettük az elsőnapi borítékot. A képen még a nyert bélyegek vannak:


Próbálom a gyerekeket bevezetni a bélyegek világába. Úgy látom, hogy szeretik, szívesen nézegetik őket. Gézu szülinapjára megkapta a posta bélyeggyűjtő társasjátékát, meg a gyerekeknek való kezdő bélyeggyűjtő csomagot. Azóta csak csipesszel hajlandók megfogni egy bélyeget.
Van a gyerekeknek egy bélyegklub is, mi már tagok vagyunk. Kapjuk a csomagokat, amiben nem csak bélyegek vannak, hanem a társashoz új kérdések is. 


Így elfáradtak a nap végére:


2011. december 7., szerda

Mikulás, Meseposta, bélyegek

Panni rajza:


Géza ragasztott Mikulása (valljuk be, nem ő a legjobban rajzoló gyerekünk!):


Voltunk a Mesepostán Mikulás-ünnepségen. Így figyelték az előadást:


Nagyon kedves volt az előadás, az elveszett bélyegről szólt. Volt benne bélyeg-bokor, csodakút, gonosz manó, aki nyalja-falja a bélyegeket. Persze a végén minden jóra fordult, meglett a bélyeg, a manó megjavult, és még a Mikulás is megérkezett. Közben tanították a gyerekeket, hogyan kell bánni a bélyegekkel, bemutatták az albumot, a csipeszt. Így most már "tudományosan" is nekiállhatunk áztatni azt a temérdek bélyeget, amit Sviro Ilditől kaptam meglepetésként. A szülinapos játékban résztvevőket ugyanis megkértem, hogy igazi bélyeggel adják fel a csomagjukat, ne pedig műpecsétessel. Már ha a postáskisasszony hajlandó erre, mivel gyakran morognak emiatt. És utána elküldik nekem a csomagommal együtt a kivágott bélyegeket. Ildi azonban nem várt áprilisig, hanem kaptam tőle egy dagadt borítékot, ezekkel megtömve:





Ildi, köszönöm még egyszer, hogy gondoltál rám. Nagy meglepetést szereztél velük!!!