Rendszeres olvasók

2010. május 26., szerda

Rózsaszín tündér

Pannika szülinapi partyra volt hivatalos. Nem tudom, ti hogy vagytok ezekkel a bulikkal, neken igen vegyes érzelmeim vannak. Ha a felnőttek nem is, de a gyerekek nagyon élvezik. És most már az enyémek is szeretnének rendezni, eddig ugyanis csak családi körben tartottuk. De nálunk a család is jó nagy, úgyhogy gyerekben eddig se volt hiány. Az ünnepelt kívánsága valami olyan játák volt, amiről még csak nem is hallottam. Pannika se. De jófejek lévén, elmentünk megnézni a játékboltba. Nem is tudom hogy fogalmazzak finoman, mekkora förmedvény volt az áhított bigyó. Természetesen, én nem vagyok hajlandó bármit ajándékozni, kívánság ide, kívánság oda. (Pet Shop figurákról volt egyébként szó.) Megbeszéltük Pannikával, hogy inkább mi készítünk valami szépet, ahogy azt az elmúlt években is tettük. A jószívű kislányom fölajánlott egy tündért a "saját" anyagából, abból dolgozhattam én. Egy párna lett belőle. A buli jól sikerült, Pannika ismét boldogan jött haza. Még aznap hívott az anyuka, hogy mint minden évben, megint tőlünk kapták a legjobb ajándékot. Ez helyretette az aggódó gondolataimat, hogy nem teljesítettünk egy kívánságot, és boldoggá tett, hogy mégis csak mindenki a saját készítésű ajándéknak örül a legjobban!

Méret: 35x35 cm
Anyag: pamutvásznak
Fonal: gyöngyfonal (kód rég leesett)
Fényképezés mobillal, ezért ilyen silány.



5 megjegyzés:

  1. Gyonyoru lett.:)Nagyon ugyesek vagytok.:)

    VálaszTörlés
  2. Valahogy nem esik nehezemre elhinnem, hogy Tőletek kapta a legszebb ajándékot:))
    (egyébként a Tőled kapott szívecske azóta is a konyhánk falán lóg, a táskát pedig az éppen horgolandó anyagaimnak fogom be, úgyhogy mindig velem jön:))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett, csak irigykedem ennyi szép dolog láttán:-)

    VálaszTörlés