Rendszeres olvasók

2009. október 20., kedd

Tavasz-nyár - konyha

A sok játék-bejegyzés után végre tudok saját dolgokat is mutatni. A konyhával kezdem. Nálunk a konyha színei évszakonként változnak. Tavasszal jön a sárga-zöld-narancs időszak. Most ezt fényképeztem. Bár nappal készültek, mégse tökéletes a fény, mivel jó be volt borulva. De aki hétközben csak este tud fotózni, hétvégén meg ott nyüzsögnek a gyerekei, az örüljön, hogy egyáltalán sikerül. Már nem is számoltam, hányszor hangzott el az "Anyaaaa! Ezeket miért fényképezed?" rendkívül izgalmas kérdés. A lényeg, hogy pár sikerült!!!

Először a függönyök:



Ilyenek a kis függönyeim a pult alatt. A gyűröttségből látszik, hogy nap mint nap használjuk. A mintát egy Rico tavaszi füzetből vettem, DMC-vel hímeztem. Az anyagok pamutvásznak.





A teraszajtóra is került ebből a mintából, ugyanazokkal a színekkel hímezve. Az aida szalagot én festettem sárgára.







Ugyanabban a Rico füzetben találtam ezt a mintát. Tulajdonképpen emiatt vettem meg. Nagyon szerettem hímezni. Ttovábbi terveim is vannak a kis tulipánjaimmal. És a kihagyhatatlan pöttyös anyaggal szegtem körbe.




Varrtam pár madárkát is, amik a szekrénygombokon csüngenek, húsvétkor meg az erdőből szedett ágakon. Filcből készültek, gyöngyfonallal, kásagyönggyel, meg flitterrel. Mindegyikre más mintát hímeztem. 12 darabot gyártottam belőlük. A mintát egyébként Izsákon tanultam, mikor kedves barátainknál voltunk hétvégézni, ezért szép emlék is.


2009. október 12., hétfő

Párnák

Találtam pár régebbi képet általam vagy közreműködésemmel készült párnákról. Egyik se kiemelkedő munka, inkább a hozzájuk kapcsoló érzések fontosak nekem.

Ezt a kék-zöld párnát tavaly nyáron varrtam egy Miklós nevű kisfiúnak, aki akkor volt pár hónapos. 35*35 cm, pamutvásznakból készült, saját tervezés, kézzel tűzve perlé fonallal. Komoly használatban van azóta is - saját szememmel láttam!!!




A bordó csodát férjemnek böködtem 3 évvel ezelőtt szülinapjára, mivel párnamániás. Minimum 2-3 párna KELL neki egyszerre. Persze nem tiszteli őket, tömködi a feje alá, gyűri, nyomkodja, de végülis használati tárgyak, és nem mi vagyunk értük, hanem a párnák mi értünk!! Pamutvászonból és bordó tüllből készült, 50*60-as a mérete, perlé fonallal hímezve, saját rajz alapján.







Ennél a párnánál én csak "közreműködtem", ugyanis páran készítettük meglepetésként. Mindenki varrt egy 10*10-es szívet, elküldte nekem, én meg kreáltam belőle egy párnát. Többen nem tudnak varrni-hímezni, mégis bevállalták, ez volt benne a nagyszerű. Én a középső szivvel járultam hozzá. 50*50 cm a mérete. Irtózatos meglepetést okoztunk vele, nagyon szép emlék!!!




És végül a nagy KEDVENCEM!!!! De nem a külleme miatt. Ezen a párnán szoptattam a 3 gyerkőcömet, ezért ilyen kopott. Teljesen meghatódok a mai napig, ha ránézek. Ma már a gyerekszobát dísziti, több társával együtt. Ez volt az első sárga-kék darabom, utána minden ilyen lett a szobájukban. Készült így 3 nagyobb falvédő az ágyukba, kettő kisebb a falra, hálózsák, zoknitartó-zsákok, képek a falukra, stb. A  nagyobbik fiam születése után megéreztem, hogy ne csak kékek legyenek a dolgok, így mikor megszületett Panka, nem volt gond a fiús-lányos színek összehozásával. Ezeket még nem nagyon fényképeztük, pedig lassan kinövik a sárga-kék dizájnt. Ez a párna szintén 50*50 cm, a hímzések még perlével készültek.



2009. október 1., csütörtök

Ősz, meg miegymás

Ma vettem tudomásul, hogy tényleg megérkezett az ősz. Mindenütt gyönyörű, szines falevelek. Hétvégén elindulunk gyűjtögetni a gyerkőcökkel faleveleket, gesztenyét, makkot, meg mindenfélét. Könnyű dolgunk van, mert erdő mellett lakunk. Én szeretem az őszt, főleg a szineit. Csak az fáj, hogy egyre korábban sötétedik, és már reggel is sötétben csörög az óra!
Én nemsokára befejezem a Mary Wigham sampleremet. Kicsit átalakítottam, a jobb szélső sort lehagytam anyaghiány miatt. Még nem fotóztam az újabb részeket, de hamarosan mutatom. Azért nem vagyok olyan lelkes, mert rajtam kívül senkinek nem tetszik a családomban. Pedig jó nagy munka!

A múlt héten meglátogattuk a barátainkat, vittem nekik ajándékot:



Olyan sikere volt nyáron a Fradi-szívnek, hogy újból gyártottam egyet. A ház asszonyának meg textildekupázsoltam egy másik szívet. És ráadásként egy kis házi baracklekvárt vittünk, amit saját barackból főztem. És az elmaradhatatlan fényképes jókívánság, amit az ovis nagyfiam írt meg (nagyon büszke magára, hogy tud írni-olvasni!).

Vannak új szerzeményeim is, mivel már készülök a karácsonyi hímzésekre. Már azt is tudom, hogy kinek az angyalkája vagyok Nina SWAP-jában, lassan el is kezdem. Nagyon izgulok, mert most először vagyok benne és senkit nem ismerek személyesen. Vettem már vásznakat, fonalakat, gombokat, ezt-azt. És kutagolok jó kis minták után. Egy része a vásárolt dolgoknak:



Tegnap előkerestem a karácsonyos hímzéseimet, amit tavaly nem sikerült befejezni.





24 karácsonyi mintából szeretnék egy terítőt varrni. Lenvászonra készül, amit a rongyoszsákomban találtam, DMC - Ancor fonalakkal. A 18-iknál akadtam el, a pásztor még nincs befejezve. Nagyon kedves minták, a Praktika magazin keresztszemes különszámában volt 2 éve. Ott adventi naptár készült belőle, de az már nekünk van (azt is le kéne fényképezni!!!!).

Tegnap rátaláltam egy kedves mintagyűjteményre, ami már régi-régi vágyam volt. Nagyon tetszenek nekem a dán Haandarbejdets Fremme minták, de eddig nem sikerült megszereznem őket. Most sikerült rendelnem belőle egy karácsonyos gyűjteményt. Rajongok ugyanis a skandináv manókért!! Ez a szerzeményem:




És ha már rendeltem, akkor becsúszott két másik minta is, meg egy kis Caron Waterlilies fonalka. Ezeket majd akkor mutatom, ha meg is érkeztek!

2009. szeptember 25., péntek

Nászajándék már megint

Esküvőre készülni nagyon jó, imádok nászajándékot készíteni! Általában pénzt szeretnének a párok, de a borítékot teljesen elutasítom.  Most azt találtam ki, hogy fém 200-asokat gyűjtök, és egy bugyellárisban adjuk át. De emellé jár egy Házi áldás is, így jött hozzá a párna. Aztán jöttek-jöttek az új ötletek, és mindent sikerült befejezni.


A legutóbb erről a mintáról írtam. A keretet az ABC-s samplerről vettem, meg a házaspárt is. Az alsó szöveg megint egy Tankcsapda idézet, mivel az ünnepeltekkel már többször voltunk együtt Tankcsapda koncerten, így gondoltam, örülnek, ha ezt is idecsempészem. Meg a szöveg is találó. A párna 40*40 cm, az aidát én festettem királykék ruhafestékkel. A fonalak Perlék, az anyagok pamutvásznak.




Ilyen lett a bugyelláris. A feliratot biztonság kedvéért hímeztem rá, de azonnal rájöttek, hogy mi van benne....



A házasság a szerelemről szól, így egy szív kihagyhatatlan!




És mindezt bele kellett tenni valamibe, ezért még egy szép táskát is kaptak hozzá.




Mindez együtt, kiegészítve egy rólunk készült fotós jókívánsággal.
Célunkat elértük, mivel nagy meglepetést okoztunk, mikor odavonultunk az ajándékainkkal. Nagyon örültek neki, nekünk meg öröm volt őket látnunk, ünnepelnünk.
Nagyon szép esküvő volt!

2009. szeptember 23., szerda

Kék-zöld ABC sampler

Ezt a samplert tavaly hímeztem a Keresztszemes Magazin hagyományőrző részéből. Eredetileg piros-kék volt (ha jól emlékszem), de én az előszobánk szineihez igazítottam. Acél kék-penész zöld az én meghatározásom szerint a két szín. Aidára készült DMC fonalakkal. A keretet is kitaláltam már hozzá, vagyis fejben már megvan! Azért vettem most ezt elő, mivel ezt a mintát alakítottam át egy párnához nászajándékba. Legközelebb azt mutatom, mert már átadtuk, és nagyon nagy örömöt szereztünk vele. Tehát az első verzió:


2009. szeptember 18., péntek

Levendulás nászajándék

Ma reggel, mikor kinéztem az ablakunkon csak egy nagy ködtengert láttam. Tegnap is egész nap esett az eső, a mai nap is ködösen-ősziesen indult. Ebben a kicsit szomorkás időben valahogy eszembe jutott a levendula. Én nagyon szeretem a levendulát, régebben volt a kertemben is, csak a járdaépítést nem élte túl.  Imádom az illatát, a színét. Már sok levendulás dolgot készítettem, de mindig elajándékoztam. Majd egyszer én is sorra kerülök magamnál!! Most 2007-ben készült nászajándékokat mutatok.



Ilyen levendulás étkészletet vittünk ajándékba, ehhez készítettem a kiegészítőket. Olyan gyönyörűek voltak ezek a porcelánok, én magam is elfogadtam volna őket!!!



Hímeztem-varrtam egy monogramos párnát, 35*35 cm-es, aidára hímezve, gyönggyel körbevarrva.



A jókívánságot pamutvászonra festettem textilfestékkel - ecsettel, textildekupázzsal tettem rá a levendulákat. Pelenkaöltéssel és gyönggyel varrtam körbe. A levendulát a kertemben szedtem. A sziveket szintén pamutvászonból varrtam, textildekupázzsal és gyöngyökkel díszítettem. Ami alatta van, az az én lila ruhám, mert hát én is lilában pompáztam! A szöveg magyarázata: Tankcsapda rajongó jogászok kapták.



A levendulás "sziveim".

És végül egy kis álomkert:



Közben a nap is kisütött!!!!

2009. szeptember 17., csütörtök

Lisa játéka

http://lydiastreasures.blogspot.com/2009/09/this-is-no-50-post-giveaway-time.html

2009. szeptember 16., szerda

Madaras újra

Újra fölteszem, mert a tegnapit nem lehet kinagyítani. (Fogalmam sincs, miért.)