Rendszeres olvasók

2011. június 20., hétfő

Kaktuszok

A belsőudvarunkra jobban figyelek, illetve fogalmazhatok úgy, hogy csak erre van időm. Itt naponta gondozom a virágokat. Panka is kapott egy kis locsolót, az ő feladata a palánták gondozása. És tegnap megint dolgoztak a rozsdafarkúink, egyfolytában hordták a csőrükben a fészeknek valót. Tavasszal a külső teraszon építettek, most megint bent nyüzsögnek. Szombat éjjel az egyik bent éjszakázott a nappaliban, este becsuktam az összes ajtót a vihar miatt, és bent rekedt. Úgy csipogott reggel, rohantam kiengedni. A karnison ülve panaszkodott, szegény olyan riadt volt. Ma reggel is néztem őket, már dolgoztak.

Két nagy ládába ültettem tavaly ezt a medvetalpat. Télen lepunnyad teljesen, tavasszal meg feléled. Csodálatos a természet, hogy ilyen túlélő (amúgy nekem való) növényeket ad nekünk. A rózsa pont elnyílt, de most a sárga virágokban gyönyörködhetünk. Sajnos egy napig tündökölnek csak.






Izsákon kaptam ezt a kövirózsát pár éve, már kezdi kinőni a cserepet, most felfelé terkeszkedik.


Ezen a kaktuszon is lesznek virágok, már napok óta bontakoznak.


Tavasszal letörtem 20 levelet a medvetalpról és ledugtam a földbe próba szerencse alapon. Az összes megfakadt, hozza az új leveleket, de még virágot is. Petinek nagyon tetszett a kaktusz-iskola elnevezés, megszámolta, hányan járnak oda. Mikor mondtam neki, hogy az osztály létszáma 20 fő, akkor nevetett egy jót. Kijelölte a tanítónénit, napközis nénit, hiába, ő most elsős!



Két tő levendulám van, nem túl szerencsés a helye, át kell majd telepítenem. Tavaly is hozott pár virágot.



Tesco-s muskátli. Tálcásan vettem, eddig szépen nőnek.



Nem panaszképpen írtam az előző bejegyzésekben, hogy gazos, dzsungelos a kertünk. Nekem így is nagyon tetszik, soha nem szerettem a túl megtervezett, rendezett dolgokat. (Látszik is az életemen...) Inkább arról ábrándozom sokat, hogy ha időmilliomos lennék, akkor mennyit kertészkedhetnék. Nézegethetném a virágokat, bogarakat, madárkákat, ülnék a befuttatott teraszon.

1 megjegyzés:

  1. Hú de gyönyörű kaktusz... el nézelödtem egy darabig...Ráadásul sárga a virágja...

    VálaszTörlés