"Anya mindig hímzik"

Ezen a héten többször téma volt, hogy én milyen régóta hímzek. Én azt szoktam mondani, hogy kb. 25 éve, és ez olyan hihetetlennek tűnik, mivel 37 éves vagyok. Pedig az első próbálkozások még korábbiak voltak. Nagyon nagy szerencsém volt, mivel az általános iskola első osztályában megismerkedhettem két csodálatos emberrel. A napközis tanítónéni (Köteles Lajosné Irénke néni) mindig kötött, mikor mi már játszottunk. Nem sok idő kellett hozzá, hogy mellételepedjek és nézzem, ahogy csattogtak a tűk. Rövidesen megtanított engem is. Kaptam körkötőtűt, fonalakat és innen már nem volt megállás. Arra viszont már nem emlékszem, hogy mi lett a sáljaimmal, a kezdeti műveimmel. Felsőben már pulcsikat is gyártottam az egész családnak, baráti körnek. Ma már csak sapka-sál szinten mozgok, egy-két pulcsit, mellényt kötöttem a gyerkőcöknek, amig még kisebbek voltak. Legalább 15 éve kötöttem magamnak az utolsó pulcsit.

A másik tanítónénink pedig hímzett mindenfélét. Vagyis innen a másik szerelem. Anni nénire nem tudok meghatódás nélkül gondolni. Ő vezette a hímzős szakkört, nyolcadikos koromig jártam hozzá. Tőle megtanultam a hímzés alapjait, hímeztünk kalocsait, írásost, mindenfélét. Az a baj, hogy nem nagyon maradtak meg az első próbálkozásaim. Anyukámnál biztosan van, már beszéltünk róla, hogy előkotorja.

Horgolni is nagyon korán megtanultam az egyik osztálytársam dédnagymamájától, de ez a leggyengébb pontom. Nagyon egyszerű dolgokat tudok csak horgolni.

Varrni pedig nagymamám tanított meg a lábbalhajtós Singer gépén. Mindig azt mondta, hogy a varrás alapja: az egyenes varrás. Ezért rengeteget varrhattam nála egyenesen. Amúgy nem is volt cikk-cakk a gépén! Már általános iskolában varrtam magamnak nadrágokat, felsőket. Sőt! Sokszor én festettem az anyagokat. Ezt azóta is szívesen teszem, mind a festést, mind a varrást. Rengeteg ruhát, blúzt, nadrágot, szoknyát, blézert, de még kabátot is varrtam. Mostanság nincs már annyi időm ruhákra, inkább a lakásba varrok. Ebből már mutattam néhányat.

Úgy emlékszem, hogy az első keresztszemest gimnáziumban hímeztem. Kaptam Németországból Burdát, meg Neue Mode-t és azokban voltak xszemesek. Ezeket azért nem nagyon merném megmutatni!!!! Viszont innentől kezdve ez lett az igazi szerelem! Nem tudom, mennyi alkotásom lehet. Megszámolni se nagyon tudom, mivel a legtöbbje ajándékba készült. Végül is nem is ez a fontos, hanem az, amit ad nekem a hímzés. Nekem esténként lelki szükséglet a bökögetés, ilyenkor kiszállnak belőlem a gondok, kieresztem az összes fölös gondolatot. Sokan kérdezik tőlem, mikor van nekem időm 3 gyerek mellett alkotni. Hát esténként! Mikor ők lefekszenek, akkor bevethetem magam a műhelyembe, mivel én nagyon szerencsés vagyok, és van külön varrós helyiségem. Amúgy ez a mosókonyha, de a MŰHELY elnevezés mégis csak jobban hangzik!!!!  Ha egyszer rendet rakok benne, akkor talán azt is lefényképezem. Igazi kincsesbánya ám! Imádnak belógni a gyerkőcök, itt aztán lehet mindenféle jó dolgot találni! De hímezni a kanapén szoktam, így este együtt lehetünk a férjemmel. Mikor még nem dolgoztam, délutánonként is tudtam néha hímezgetni. Innen ered a címben szereplő mondás. Valamit szeretett volna a legnagyobb fiam az apjától, aki át akarta irányítani hozzám. Erre felelte Petike: "De anya mindig hímzik!"