Rendszeres olvasók

2010. január 8., péntek

Karácsonyi ajándékok

Ajándékok nagynéni-nagybácsi párosnak.
A mintát Babócánál találtam egy réges régi bejegyzésében. Hubert vászonra hímeztem DMC fonallal, a párnát különböző vásznakból varrtam, 40x40 cm-es.





Készült hozzá egy folttechnikás szív is, különböző gombokkal, barna gyöngyfonallal hímezve.
(A képen még látszik a lila jelölőfilc)



Az ajándékcsomagban volt még fénykép a gyerekekről.



És a minta, ha valaki kedvet kapott hozzá:



Levél Jézuskának

Idén is írtunk a Jézuskának levelet, de most már a nagyfiam írta, nem én. Peti még óvodás, 6 éves múlt, de már mindent el tud olvasni, és írni is tud. A többiek diktálták, ő meg írta. Megbeszéltük a postáskisasszonnyal, hogy Peti megy majd föladni, vegye el tőle, mi meg visszamegyünk érte. Ez így is volt: Peti adta föl, méghozzá elsőbbségivel, mert megígérte neki a néni, hogy így 1 nap alatt megkapja Jézuska!!!!! Nagyon büszke volt magára.







Teljes meghatódás....

2010. január 7., csütörtök

Kívánságlista

Tegnap összeállítottam a kívánságlistámat 2010-re, de ma már nem is írom mellé, hogy 2010, mivel elég egyértelmű: képtelenség mindet meghímezni egy év alatt. Pedig a fejemben háromszor ennyi minta kering, nagyon nehéz volt "csak" 20-at kiválasztani. Azokat tettem bele, amikért RAJONGOK.
Szóval nem bolondultam meg, csak optimista vagyok.

1.
Frederika
Hétfőn el is kezdtem, Jézuskától kaptam hozzá DMC fonalakat.


2.
Frederick



3.
Sampler Circle 2006



4.
Mystery Sampler GOS



5.
Mary Poppins - Ralina



6.
Tralala házikó



7.
Blackbird Design: I Thee Wed



8.
BD: Mildred's Garden House



9.
CHS: Little Sampler



10.
LHN: Home of the Needleworker



11.
La-Da-Da



12.
La-Da-Da: This is the day



13.
La-Da-Da: Miss Mary



14.
CHS: Christmas SAL



15.
Barrick Sampler



16.
GH



17.
CHS: Susanna



18.
The Prairie Schooler: Blackwork Angels



19.
LDD: Friends forever



20.
CHS: Garden Glade



2010. január 5., kedd

Fonalfestés

Megirigyeltem a többiektől a szebbnél szebb fonalakat, így miután kiműveltem magam festésügyben, neki is álltam a kislányommal. Az első próbálkozás nem lett annyira jó, mert nem egyszerre festettem, hanem egymás után a színeket. De a befőttesüveg-technika tényleg sokkal jobb. A kislányom teregette a papírtörlőket, meg mártogatta a hurkapálcikán a fonalakat, nagyon élvezte. Meg én is. Először sárga-zöld-kék variációkat festettünk, utána jöttek a rózsaszín-lila-kék színek. A The Gift of Stitching újságban láttam egy Bethlehem elnevezésű zöld-piros fonalkát, ezt is kipróbáltam. Szerintem ezek lettek a legszebbek, már két képet hímeztem is belőlük, életben nagyon szépek és különlegesek. A piros-fehér-kék (Independent) viszont nem sikerült, mert a fehér részre is átszivárgott a piros, és egy kicsit rózsaszínes lett. Még nem próbáltam ki, lehet, hogy így is szép lesz.

Száradás után a sárgák nélkül:



Feltekercselve:




És a dobozaimba helyezve a többi fonal mellé:




2009. december 17., csütörtök

A kinyithatatlan doboz és társai

Hímzéssel ellátott dobozkánt most csináltam először Anette-nek, de ami elkészült, az nem ám az első verzió volt. Az első próbálkozásnál befestettem fehérre a fémdobozt, de nem gondolkodtam és mindenhol bemázoltam. Megszáradt, majd pirossal is átkentem. Ez is megszáradt, és kipróbáltam. Igen ám, de többé nem tudtam leoperálni a tetejét. Végleg rászorult, a férjem is hiába feszegette. Nevettem egy jót, és festettem rá egy szarvast. A kislányom boldog volt, mert ővé lett a kinyithatatlan doboz. Kitette a szobájukba dísznek. Az A betűs már a második nekifutásból készült. Örökre megtanultam, hogy meddig kell befesteni egy dobozt!!!
A két dobozka:



Már majd nem minden ajándékom készen van, de később mutathatom őket, mert szerelőnél van a fényképezőgépünk. Kettőt még sikerült lefényképeznem.
A barátnőmnek egy csíkokból varrt szív:




És magamnak egy szép piros:







Két éve készült a piros angyalkám. A konyhámat őrzi.

SWAP 3

Nálam is csengetett a postás a SWAP ajándékommal. Mszabu volt az Angyalkám. Nagyon szép, pici, finom dolgokat hímzett nekem. Csak gyönyörködni tudok az apró hímzésekben!!!!! És a finomságoknak se jósolok nagy jövőt!!! A kis arany karácsonyfát már ki is tettem az asztalunkra, a gyerkőcöknek is nagyon tetszik. A többi szépséget fölakasztom majd a fánkra. Évi! Köszönök neked még egyszer mindent, szépeket hímeztél!!!! Mivel még a szerelőnél van a fotómasinánk, ezért Évi képét teszek ki:




2009. december 14., hétfő

Karácsonyi húzogatós 2009

A másik ajándékom is célba ért, amit "Böpörö"-nek készítettem. Nagyon-nagy szerencsém volt, mert Réka azt írta magáról, hogy szereti a népművészetet, és nagyon tetszenek neki Colette munkái. Ő az én emberem!!!! - gondoltam magamban és fellapoztam kedvenc mintagyűjteményemet, Lengyel Györgyi: Keresztszemes kézimunkák című csodálatos könyvét. Ez az a könyv, amit órákig tudok nézegetni, bármikor. Ki is választottam két mintát, és piros gyöngyfonallal ki is hímeztem. Nagy kedvencem a piros-fehér tűpettyes anyag, ezért ezt választottam hozzá, no meg pár piros vásznat kiegészítésképpen.
És íme, az eredmény:



Hogy a karácsonyi hangulatról se feledkezzünk meg, válogattam Rékának is karácsonyi szalvétákat.

Az ajándékcsomagom:




Kaptam egy nagyon kedves levelet Rékától, ha kapok tőle engedélyt, akkor azt is idemásolom majd.

Megkaptam az engedélyt!!! Réka levele:


Ezekben a pillanatokban bontottam fel a karácsonyi csomagomat, amit Tőled kaptam, és hatalmas meglepetés volt, mennyi minden gyönyörűséget kaptam:)


Fantasztikusan ügyes vagy, és nagyon jól esett, hogy így eltaláltad az ízlésemet, ezek olyan darabok, amiket minden nap használnék, annyira közel állnak hozzám. A táskát amint lehet, fölavatom:)


Most kerestem rá a blogodra is, csak pár bejegyzést olvastam el, úgyhogy van mit bepótolnom. Szeretnélek megismerni, mert a blogod alapján is és az alapján is, ahogyan becsomagoltad, elláttad az ajándékokat, megírtad a leveled, egy csupaszív embernek tűnsz, akit muszáj lenne megismerni. Remélem, lesz rá alkalom.


Köszönök mindent, és találkozunk még itt a neten:)

Nagyon-nagyon jól esett ez a levél! Ajándékozni hihetetlenül jó!!!!!


2009. december 4., péntek

SWAP 3

Életemben először veszek részt ilyen ajándékozásban, ezért nagy izgalomban vagyok. Több hete elkészültek a hímzések, de a végső formájukat az elmúlt hétvégén nyerték el. Mindenkinek mutogattam a környezetemben, hogy szép-e, ő örülne-e egy ilyen ajándéknak. Persze végignéztem a korábbi gyönyörűségeket is. És hát figyelembe kellett vennem az ajándékozott kívánságait is. Erre még nem térek ki, mivel most fogom föladni a csomagot, egyenlőre titok, hogy kinek is készültek az ajándékaim.





A főajándék ez a karácsonyi szatyor. A keresztszemes részt már mutattam októberben, Leisure Arts minta picit átalakítva. Több karácsonyi anyagból készült, elöl zöld-piros vászon, a hátulja és a füle piros fenyős vászon. A bélést piros karácsonyi feliratos anyagból, illetve vajszínű arany hópelyhes mintájúból varrtam.



A csomagba került még egy saját készítésű dobozka és karácsonyi szalvétagyűjtemény.




A dobozka festett és dekupázsolt. A tetejére pedig ráhímeztem egy A betűt pirossal-arannyal. Mivel még hímzést soha nem ragasztottam doboztetőre, ezért nem lett tökéletes, még gyakorolnom kell, de remélem, hogy a leendő gazdája értékelni fogja az igyekezetemet, és elnézi a hibáimat, hiszen nagy szeretettel készítettem. Pici díszeket is rejtettem bele.




10 karácsonyi szalvétát válogattam össze.




És így néz ki egyben az ajándékcsomagom. Nagyon-nagyon várom a visszajelzést!!!!!