Az utóbbi hetekben nagyon érzékeny vagyok. Bátyám betegsége sok-sok gondolatot ébreszt bennem. A reménykedés, gondoskodás, szeretet mellett átjárja mindennapjainkat a félelem, aggódás, szorongás és tehetetlenség is. Hitünk sok nehéz pillanaton átsegített már, ez most is így van. Gyakran próbálok csak a jó dolgokra gondolni.
10 éve ezen a napon volt az esküvőnk. Életem egyik legszebb napja volt. Mivel Petikét már a szívem alatt hordtam, előrébb hoztuk az esküvőnk májusi időpontját. István atyával a nagyböjt előtti utolsó vasárnapot választottuk. Akkor is hatalmas hó esett Gödöllőn, minden hófehér volt. Előző este kettőnkért (hármunkért) volt mise. Mikor felálltunk a templomban, éreztem, hogy megmozdult a hasamban első gyermekünk. Először. El akartam azonnal mondani Péternek, de ő lepisszegett, hogy maradjak csendben. Évekkel később jutott eszembe erről az a bibliai történet, mikor Mária meglátogatta Erzsébetet, hogy hírül vigye Jézus születését. Mikor Mária köszönt Erzsébetnek, megmozdult méhében a gyermeke (Keresztelő Szent János), és eltelt a Szentlélekkel. Így éreztem én is.
Bátyámék nálunk aludtak, előző este és reggel is nagyon sokat nevettünk, jó hangulatban készülődtünk. Bár Szilvike belázasodott, boldogan várta a koszorúslány szerepet.
Csodálatos nap volt!!!
A másik koszorúslány unokatestvérem kislánya, Nóri volt.
